A beszélő ló

Malamud ​elbeszéléseinek alapélménye a nagyvárosi zsidóság furcsa, tragikomikus létezésmódja. E mostani kötetének novellái is kivétel nélkül ebben a miliőben játszódnak, a keret a mai Amerika valamelyik (többnyire meg nem nevezett) városa, a figurák értelmiségiek vagy hivatalnokok. Az elbeszélések többsége Malamud kedvelt mintáját variálja: két szélsőségesen ellentétes embertípus kényszerű egymásrautaltságának, egymás , mellett élésének, szeretet-gyűlöletének katarzisát, így kerül össze Az ezüst koronában egy felvilágosult biológiatanár egy misztikus (és alkalmasint szélhámos) rabbival; A Rembrandt-sapkában, a XX. század egyik legszebb művésznovellájában, egy absztrakt szobrász egy konzervatív művészettörténésszel; Az én gyilkos fiam-ban apa a fiával. Más novellák a korábbi Malamudot idézik vissza, Maupassant modern örökösét, száraz előadásmódjával, tragikomikus árnyalataival, tárgyilagos csattanóival. A címadó írásban a valóságutánzó elbeszélés ugyanolyan észrevétlenül emelkedik a parabola egyetemes világába, ahogy A mesterember-ben és A lakók utolsó fejezeteiben annak idején tapasztalhattuk.